Meggyes- túrós PITE, egy egyszerű süti

 A hangsúly a friss meggyen van, amit még zamatos- harmatos idejében jól lefagyasztottam. Egészen más íze van, mint a konzervnek, amit nem mellesleg csak végszükség- vendégségben vagyok és az van- eszem meg. Szóval akinek bejön a befőtt, vagy a konzerv, egye azzal, de a két sütinek akkor már köze nincs egymáshoz. Mivel nem kell agyonsütni ezt a cuccot, így simán szembejön egy-két roppanósabb meggy darab. Ez a süti másnap- ha megéri- még finomabb, csomagolni szuperül lehet, így akár az uzsidoboz koronája is válhat belőle. A recept eredetijét az Andi konyhája oldalon olvastam.
Hozzávalók, ügymenet és alul a történet- ami erről eszembe jutott- a sorrend. :)

HOZZÁVALÓK (ahhoz a kisebb, piros, zománctepsihez):
- 25 dkg finom liszt (de lehet ám rétes vagy teljes kiőrlésű is)
- 20 dkg porcukor
- 15 dkg vaj
- 1 bögre tej (2,5 dl)
- 2 db tojás
- 1 púpos evőkanál vaníliás cukor
- 1 csomag sütőpor
- pici só

- durván 25dkg meggy

- 20 dkg túró
- 2-3 evőkanál vaníliás cukor
- egy citrom reszelt héja
- 2 nagy kanál tejföl

GYÁRTÁS: 
A fenti hozzávalókat elkeverem; csoportosításonként használom fel. Szóval: először a lisztet a sütőporral és a többi száraz hozzávalóval,aztán a vajat finoman megolvasztom, a tojásokat a lisztre ütöm, elkeverem,; hozzá öntom a vajat és a tejet is és teljesen elkeverem a tésztát a kézimixer dagasztóival.
Részemről sütőpapíros tepsibe öntöm,a cuccot, a lecsepegtetett, meggyet rászórom, hagyom elsüllyedni, ha úgy van (de nem szokott), aztán a túrót is elkeverem a csoportjában felsoroltakkal és kanállal rádobálom a tészta tetejére, picit belenyomkodom, átkevergetem, éppen csak.
Előmelegített sütőbe tolom, durván max. 30 perc kell neki 180C-on.

STORY: 
   Amikor a "szerkezet" dönt. Kellett valami, ami nem túl édes; viszont puha, de azért harapni is lehet, de nem krémesen lágy, hanem csomagolás-barát, és van benne gyümölcs. Lehetőség szerint meggy.
Ez lett az. Az alja picit ropog, a belseje lágy, a meggy elég levet engedett, hogy ez így legyen és persze ott a túró, ami imádja a sütést. Na ennél kanapé- és utazás barátabb talán csak a brownie vagy az almás pite, viszont ha nem csoki és nem az édeskésen fanyar alma, akkor ez marad nálam.
Az van, hogy majszolni jó. Ha a lelked kéri azért, ha a tested kéri, akkor azért. Ez megint csak az az étel, amivel a szívhez vezet az út- bármerre is legyen, hiszen ki tudna ellenállni (meg miért is kellene) a vidáman előbukkanó kis pirosan vigyorgó meggydaraboknak? :) Mindig meglepetésszerűen bukkannak fel, olyan ízrobbanást varázsolva a szájba, hogy az önkéntelenül is mosolyra húzódik. Amikor a lélek nem feltétlenül mosolygós, jön a külső ráhatás- egy süti formájában. Ami nem fekszi meg a gyomrot, de elég hangsúlyos ahhoz, hogy érezzük: történt valami.
Képzeletben pedig máris messzire lehet repülni, nem is szürke a hétköznap és nem is esik az eső. Bár én szeretem a tavaszi áztató esőt, szeretem az illatát és a melankolikus hangulatát. Viszont néha jól esik elmenekülni az éber álom országába, ahol a szomszéd nem lomtárnak használja a kertjét, persze az én ablakom alatt, és akkor rend van kicsit; ahol ideális esetben többet ér a belbecs, mint a külcsín, nincs tolongás, csak pár perc osztatlan figyelem a kedvenc zenénkkel egyetemben, ahol nem kell evidenciákat magyarázni senkinek...
   Vagy talán a nagyi kissé félhomályos, gangos lakásának az illata, ami visszaköszön ebből a sütiből? Nem tudom, de azt igen, hogy ott a Nap utcában az elsőn, a saroklakásban, jó volt gyereknek lenni, mert lehetett gyereknek lenni. Lehetett fantázia birodalmat építeni, homokozni, a spejzba bezárkózni űrhajósat játszani, a telefonos meseszolgálatot felhívni és magnózni, csecsebecsék és könyvek között pakolászni, beszívni a régi lakás kissé dohos illatát.. Jó volt ott lenni, jó volt nagyon szeretve lenni. Egy sütinyi szeretet, 15 perc utazás, ennyi csak, talán nem is jut félmosolynál több idő a nosztalgiára, a jó érzés beszippantására, elraktározására.
Adni jó. Szeretni jó, szeretve lenni még jobb. Nincs ára egy gesztusnak, ugyanakkor megfizethetetlen, mert egy életet menthetünk meg vele, azzal, hogy emlékké avanzsálunk valaki lelkében a tetteinkkel, ezt gondolom. xx
Egyik nap egy hölgynek adtam kölcsön a telefonom. kétségbe esve keresett egy címet, nem találta. Nem volt nála a saját mobilja.
- Segíthetek?
- Nem találom ezt és ezt a címet!!
- Nincs telefonszám, ez egy üzlet?
- Nincs nálam a telefonom és el fogok késni..
- Odaadom az enyémet!
- Ingyen van?
- Nem,dehogy. De nem sajnálom azt a 40 Ft-ot, hogy segítsek.
- Úristen, tényleg?
- ??? Önnek még senki nem akart segíteni soha?
- Hát nem.
- Sajnálom... Tessék, kicseng.
Elvette, nem vették fel. Megköszönte? Nem. Továbbrohant? Igen. Visszahívtak, már nem volt sehol. 1,5 percen múlt.. A vonal másik végén ingerült női hang magyarázta, hogy deőpontosanelmondtahogyanarancssárgaépületazésdevárjákmárrégóta...
.... - SSSSss Asszonyom, nem ismerem a hölgyet, aki önökhöz megy! Csak megálltam az utcán segíteni és oda adtam a készüléket, mert nála nem volt telefon.
Döbbent csend. - Jaa, hogy ..jaa.. óóóó.. ööö..
- Oké, hát minden esetre köszönöm, hogy visszahívott, további szép napot.
(Nem mellesleg, bazira nem volt azon a sarkon olyan színű épület, nem csodálom, hogy nem találta meg a nő)
Nekem viszont jobb lett a napom, hogy legalább megpróbáltam segíteni. 40Ft volt. Ha moziba megyek, min.1500 és nem biztos, hogy jó kedvvel jövök ki a teremből a végén. ;)
   Vonja le a konzekvenciát mindenki maga, de szerintem rájuk fért volna egy-egy süti..

Ölelés!
V.